Vannak olyan helyzetek, amikről azt hisszük egyértelműek. Magától értetődő, hogy a fekete az fekete, a fehér pedig fehér. Mégis jelen van valahol az ellentéte is egyszerre. Anna tegnap azt mondta nekem, hogy szeretne a füli nélkül is hallani.
Hogy éjszaka is hallani akar. Hogy nem akarja felvenni, mert sokszor leesik. Megszakadt a szívem mialatt elmagyaráztam neki, hogy bizony a füli nélkül sajnos nem fog hallani, mert elromlott a csigabiga a fülében, és a doktor bácsik nem tudják meggyógyítani. Mert még nem tudják hogyan kell. Viszont megkérdezzük majd Gyuri bácsit, hogy éjszaka is maradhat-e rajta. Hogy majd amikor 9 éves lesz, kap egy kisebbet. Azt mondta epreset szeretne 🙂 nem is szereti az epret 🙂 Nagyon fájdalmas volt ez a beszélgetés, mégis végtelenül boldog és büszke voltam, amiért ilyen szinten ki tudja már fejezni a gondolatait, érzéseit, amik foglalkoztatják. Szerencsésnek érzem magam, amiért ő felnyitja a szemem mindenféle újra. Hálás vagyok, hogy muszáj átlépnem a határaimat, és levetkőzni a gátlásaimat miatta. Hogy újra kíváncsi lettem. Hogy ha valami nem jó, azon merek változtatni. A szabadságomat kaptam vissza, hogy irányíthatom az életem, és felelős vagyok az ő életének alakulásáért is. Néha nehéz irányítani, néha keskeny és kanyargós az út. De hinni kell, bízni a megérzéseinkben, és haladni a céljaink felé.
Egy tipp a fejlesztőknek: Anna szerint az ideális füli olyan legyen, mint egy matrica. Ragadjon oda, ne essen le, és alváskor is használhassa. 🙂